Sikerek

sikerek, eredmények – az Ügyfelek visszajelzései

Az elmúlt években több száz magánügyfél és több mint 60 vállalati partner döntött úgy, hogy velem tart a fejlődés útján.

Mindegyik együttműködés egy külön történet, egy közös munka, amelyben a cél mindig az volt, hogy valódi eredményeket érjünk el – és ez sikerült is.

Büszkeséggel és hálával tölt el, hogy ennyi ember és szervezet bizalmát élvezhetem, és együtt érhettünk el kézzelfogható változásokat, sikereket. Köszönöm mindenkinek, aki velem dolgozott – a közös munka nemcsak nekik, hanem nekem is rengeteget adott.

Enikő, Budapest

Kedves Zsuzsi,
Úgy gondolom, hogy nincsennek véletlenek, igy az sem véletlen hogy pont Veled hozott össze az élet, amikor ‘mid – karrier life’ krizisbe kerültem…Bár az első beszélgetésünkkor még fel – fel merült bennem a kérdés, hogy nekem tényleg egy carrier coachra van szükségem?, de már az első találkozás után bizalmat szavaztam Neked.
Ott és akkor pont egy ilyen pozitiv, megértő, ugyanakkor céltudatos és energikus emberre volt szükségem, aki a közös feladatokkal és a munkánk során feltett kérdésekkel tükröt tartott és segitett karrier utam, saját magam és céljaim feltérképezésében.Az közös munkánk során tapasztalt empátiád, tanácsaid és az hogy mindig elérhető voltál, nagyon sokat jelentett számomra és óriási köszönet érte! Amit pedig külön szeretnék kiemelni – mert sajnos ebben a rohanó világban nem gyakran tapasztaljuk – az a sok pozitiv biztatás amit Tőled kaptam. Szerintem sok ember életét lehetne már csak azzal javitani ha a pozitiv biztatásaid receptre irhatók lennének.Cimszavakkal jellemezve Zsuzsit: maximális profizmus, felkészültség 24/7 elérhetőség, flexibilitás, empátia, megbizhatóság és tisztelet és nagyfokú segitőkészség! Mindnekinek szivből ajánlom őt!
Hálás köszönet és sok sikert kivánok Neked!

K3S Kft., Tulajdonsa

Cégünknek, növekedés következtében szüksége lett két fő munkatársra. 2017. októberében megismertem, Kovács Zsuzsát, aki HR feladatokat végez cégek megbízásaiból. Személyes találkozás során meggyőződtem arról, hogy Ő az akinek segítségével meg tudjuk találni a megfelelő új munkatársakat. Zsuzsának elmondtam az elképzeléseimet és elvárásaimat, ezt követően a megbízást megkötöttük. Rövid időn belül tapasztaltam, hogy Zsuzsa az elvárt feladatot, valamint szakmai tudását magas szinten végzi. Úgy saját maga mint a jelentkezők felé, komoly elvárásokat támaszt. Motiváltsága minden téren megtapasztalható. Maximálisan képviseli a megbízó által elmondott elvárásokat, és ezek alapján válogatja ki a jelentkezőket. Így továbbítja az Önéletrajzokat. Támogatott mindenben, jelenlétével segített a személyes meghallgatások lebonyolításánál. Biztos vagyok benne, hogy Zsuzsával fogunk még együtt munkatársat keresni cégünk részére. Ajánlani tudom Őt mindenkinek, hiszen ezt a feladatot is érdemes profi szakemberre bízni.

Melinda, Budapest

Nagyon szépen köszönöm neked azt a sok-sok segítséget, amit tőled kaptam. Nagyon féltem az interjútól, de olyan optimista embert varázsoltál belőlem, hogy el sem hittem. Nagyon sok pályázó közül kerültem ki győztesen! Nem volt könnyű dolgod velem, mégis segítőkészen, türelmesen, rugalmasan fogadtál mindig. Nagyon kevés lenne rá a hely is, és az idő is, hogy mindezt megköszönjem neked. Nagyon profi szakember vagy, én mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha segítségre van szüksége, akár munkavállalás, akár munkaerő keresés terén, bizalommal forduljon Zsuzsihoz, tutira nem fog csalódni!!!

Sándor, Budapest

Kedves Zsuzsa!Nagyon profi és segítőkész munkájának köszönhetően sikerült végzettségemnek megfelelő állást találnom. Az álláskeresés időtartama is nagyon kedvező volt. Nem egészen két hónap alatt az Ön szakszerű és nagyon humánus hozzáállásának köszönhetően célba értem. Nagyon köszönöm az Ön segítségét.

K.Ferenc, Szigetszentmiklós

Kedves Zsuzsi!
Nagyon örülök , hogy megismerkedtünk álláskeresés és kiválasztás kapcsán. Az interjúkon sokat segített, az őszinteséged, vidámságod és pozitív élet és munkaszemléleted. Sok biztató szavad volt , amiből arra következtettem hogy jó az út amin haladunk és így magabiztosabb is voltam. Bár a céget képviselted, sokszor még is úgy éreztem én is kapok segítséget bőven. 3 hét alatt sikerült állást találnom és ezt neked is köszönhetem. Az érzésem végig az volt: cél hogy lássuk a munkaadóval hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra.Köszönöm.

Nóri, Zebegény

Kedves Zsuzsi!
Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem volt együtt dolgozni veled. Pályakezdőként fordultam hozzád, hogy találjak munkát, szinte mindegy is volt, hogy milyen. Ám a segítségeddel új önismeretet, önbizalmat kaptam és sikerült egy teljesen új karriercélt és élet-utat megtalálnunk, amit tényleg magaménak érzek. Köszönöm a rengeteg türelmet, dicséretet és biztatást. Rengeteg új tudással lettem gazdagabb, amit későbbiekben is kamatoztathatok és biztos vagyok benne, hogy ez is hozzájárul majd sikereimhez.

Mariann, Budapest

Amikor Zsuzsihoz fordultam, tanácstalan voltam a szakmai jövőmet illetően. Több mint tíz éves tapasztalattal a hátam mögött csak annyit tudtam biztosan, hogy a jelenlegi munkámban nem vagyok boldog. Zsuzsi segített rávilágítani az erősségeimre, rendszerszemléletet hozott az életembe és pályára állított. Stratégiát, konkrét akciótervet készítettünk. Lépésről lépésre kerültem tisztába önmagammal. Profi, szakértő segítségre leltem, praktikus tanácsokkal konkrét helyzetekre. Zsuzsi óta megnőtt a szakmai magabiztosságom és abban is segített, hogy ezt a külvilág számára is láthatóvá tegyem. Profi lett az önéletrajzom, tudom, hogyan készüljek fel egy interjúra, hogyan válaszoljak a fizetési igény kérdésére. És ez csak pár példa arra, hogy mi mindenben kaptam hatékony segítséget.Ajánlom mindenkinek, aki bizonytalan abban, mit szeretne hivatásának, de annak is, aki már tudja, csak a hogyanban nem biztos. Nem is gondoltam volna, hogy profi eszközökkel milyen könnyű kitűnni az álláskeresők sokaságából.Nemrég kaptam egy komoly állásajánlatot, de nem fogadtam el, mert mostmár biztosan tudom, hogy mit akarok és tisztában vagyok a képességeimmel, eredményeimmel. És ezt Zsuzsinak köszönhetem. Igazából csak azt sajnálom, hogy nem korábban, már évekkel ezelőtt találkoztam vele.

Renáta, Budapest

Évek óta kergettem egy álmot: Szabad akartam lenni, abból élni amit szeretek, mi több, élvezek csinálni.
De jöttek a csekkek, az életnek néha más terve volt mint nekem és én halogattam. Mindig volt holnap…
Egyik nap elém készült Zsuzsi névjegye. Felhívtam és elkezdtünk dolgozni együtt azon, hogy ne legyen több “holnap”.
Zsuzsi pályára állított akár a NASA egy Szaturnusz felé tartó műholdat. Az én célom is távoli és nehéz, de a Zsuzsitól kapott eszközökkel és tudással biztosan elérem.
Lehet, hogy lesznek közben korrekciók és problémák, de a legsötétebb napon is tudni fogom, mi a programom: Elérni a Szaturnuszt. Ha netán oldalba találna egy kóbor meteorit, majd az en Huston-Zsuzsim segít.
Mert ő egy végletekig megbízható és segítőkész SZAKEMBER.

Szent-Királyi Kft. tulajdonosa

Több hónapja, kilátástalannak tűnő munkatárs-keresésemet követően találkoztam Zsuzsival. Pár napon belül személyesen felkeresett és szakszerüen felvázolta a lehetőségeket. Ezt követőern néhány héten belül sikerült az általa megküldött ( szempontjaim szerint szelektált ) önéletrajzok közül egy megfelelő kollegát találni. Az élet ugy hozta, hogy további munkatársra lett váratlanul szükségem. A haladéktalanul küldött további önéleterajzok közül ismét megoldodott a gondom. Köszönet a lelkiismeretes,szakszerű és korrekt munkájáért! Nagy segitség volt számomra.

E. Tibor, Budapest

Mikor Zsuzsannával először találkoztam, egy kedves, de nagyon határozott és céltudatos ember benyomását tette rám. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, rájöttem, hogy könnyű ilyennek lennie, hiszen nem véletlenül vérprofi! Megkérdőjelezhetetlen szaktudása magas fokú empátiával párosul, ezért bárkivel hamar tud egy nyelvet beszélni. Ugyanez igaz előadásaira is, szakmai ismereteit úgy tudja átadni, hogy  közben mindvégig érthető marad, sőt, személyes tapasztalataiból szemezgetve kifejezetten élvezetes és marasztaló légkört teremt maga körül. Kezdőtől a nemzetközi csúcsvezetőig mindenkinél megtalálja, amiben segíteni tud a személyes vagy karrier célok elérésében. Azt gondolom, a Zsuzsannával való közös munka átértékeli a coaching fogalmát, és ha valakinek hiányérzete volt eddigi coaching programjai során, akkor keresse őt bátran, mert benne megvan az a bizonyos X-faktor!

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11